CSŐLÁTÁS
A vas-és acélidomok raktártelepén a Rúd megszólította szegről-végről kollégáját, a Csövet:
- Hát hogy s mint vagy, kedves bátyám?
- Hát, ahogy mondani szokták, csak úgy üregesen…
- Hogy érted?
- Tudod, nemcsak ugyanúgy nézek ki még most is, de egykor ugyanúgy is indultam, mint te: kemény voltam, szilárd, hajlíthatatlan, tele hatalmas teherbíró konstrukciókba való beépülési tervekkel… Aztán, ahogy az idő múlt, és jobbára csak vécélefolyó lett az álmaimból, mindez elmúlt, én meg teljesen kiüresedtem. Még szerencse, hogy ide befogadtak.
- Miért, hol laktál idáig?
- Csöveztem. És még itt is irigyelnem kell téged.
- Ugyan miért?
- Titeket állítva tárolnak, nekem meg az elfekvő maradt.
- Hát, jót beszélgettünk, de nekem már mennem kell, itt a kamion, utazom Paksra. Hét te?
- Találtam egy álláshirdetést, megpróbálok elszegődni Tirolba havasi kürtnek.
- Jó kis hegyi levegő, Milka-tehenek, buja menyecskék… Kár, hogy én rúd vagyok, nem lehet belém fújni.
- Nana, te még nem ismered Chuck Norrist… Na cső!